|
|||
Végső búcsú Zelinka Istvántól
A Galántai Gimnázium tantestülete, az iskola egykori tanárai és diákjai nevében 2001. február 7-én vettünk végső búcsút a galántai öreg temetőben iskolánk egykori igazgatójától. Zelinka István élete összeforrott a gimnáziummal. 1963. szeptemberétől 1985 júniusáig 22 éven át irányította igazgatóként iskolánkat. Fiatalon, alig 33 évesen került az iskola élére az elmúlt rendszer konszolidáltnak tűnő időszakában. A galántai gimnázium azokban az években kapott erőre, hiszen az osztályok számának növekedésével sok tehetséges diák, sőt az esti tagozaton sok felnőtt számára nyílt meg a lehetőség - az anyanyelven folyó oktatás keretében - az érettségi megszerzésére. Azokban az években kialakult egy képesített tanerőkből álló, összetartó tantestület. Zelinka István az akkori pártállami körülmények között jóérzékkel próbálta megtalálni az emberi léptéket és kitapintani az iskola tovább-fejlődésének útját. Az oktatási feladatok irányítása mellett körültekintően és lelkesedéssel figyelt oda a tornatermeket, ebédlőt, fedett uszodát magába foglaló új iskolaépület megépítésének munkálataira is. Az iskolát jó gazdagént felügyelte. Az uszoda különösen a szívéhez nőtt, ahová reggelente egészsége megőrzése érdekében nyugdíjba vonulása után is gyakorta eljárt. Emberi kapcsolataiban a tolerancia dominált, kollégái munkáját támogatta, a fiatalokat bíztatta, a szlovák gimnázium vezetésével mindig megtalálta a közös hangot. Pedagógusként diákjaihoz megértő, barátságos volt. Bátorította őket, szerteágazó kapcsolatai révén segítette az iskola szabadidős tevékenységeinek gazdagodását. Közéleti feladatvállalásai révén a város és a járás ismert és elismert személyisége volt. Az adott társadalmi rendszerben emberi jóindulattal igyekezett összehangolni saját elképzeléseit a felülről sugallt elvárásokkal. Belső vívódásai idővel egészségi állapotára is kihatottak. A pályatársak, a pedagógusközösség és az egykori diákok tisztelettel őrzik emlékét. Pék László Tisztelt igazgató úr! Kedves kollégánk, szeretett barátunk, Pista!Mély fájdalommal és lesújtva vettük a szomorú hírt, itt hagytál minket, távoztál sorainkból. Minket a tantestület volt tagjait, diákjait, kik búcsúzni jöttünk el ide, utolsó utadra, a közös sors fűzött egybe. Közös munkánk fáradhatatlan akaraterejű vezetője voltál, kinek irányítása alá boldog bizalommal vetette magát minden kartárs. Mi tudjuk, hogy ezen búcsúzással nemcsak egy nemeslelkű, becsületes embertől köszönünk el, hanem olyan valakitől, akinek távollétét sokszor fogjuk még szomorúan nélkülözni. Nem tudom elmondani azt az életet, melynek megszünését gyászoljuk, mert kevés rá az emberi szó. Csak azt tudom, hogy itt mindnyájunk szívének érzései találkoznak akkor, midőn azt mondom, hogy munkahelyeden mindig és minden körülmények között emberségesen és messzemenő jóakarattal viseltettél kollégáid iránt. A kötelességteljesítésben világoltál, mint a fényes nap. A diákok között úgy jártál - keltél, mintha mindnyájuknak édesatyja lettél volna. Közöttünk úgy tűntél fel, mint szerető családfő az ugyanazon célért dolgozó családtagok között. Kedves Pista! Mi láttuk azt a nagy munkát, melyet a gimnázium felépítésébe fektettél, és azt is, amellyel generációk sokaságát bocsájtottad ki az életbe. Meglátásaid, ítéleteid, melyeken átsugárzott a jó lélek derűje, úgy ömlött el egész életeden mint áldásthozó meleg. Mozgató, életrekeltő, sugalmazó erő voltál a mi iskolánkban. Sokszor beszélgettem veled. A beszéd témája különféle volt. De valamennyit össze tudnám foglalni, ha a költő szavát idézem, mely egyúttal a Te életed nagy igazságát fejezi ki: "Ne várj nagy dolgot életedben, Még pár perc s kihűlt testedet beföldelik a hulló göröngyök. Egy jóságos emberi élettel szegényebb lesz közösségünk, és gazdagabb az anyaföld. De a Te életed tanítása megmarad, mint áldott emlék. A válás óráján mi arra az igaz lelkületre gondolunk, mellyel vezetted az iskolát, kollégáidat és diákjaid sokaságát. Rátekintünk a nyitott sírra, s volt kollégáid szívéből - tolmácsolásomon keresztül - a búcsú szava száll szeretett igazgatónk, jó barátunk felé. Itt vár csendes nyugvóhelyed, Igazgatónk, Horváth István, az iskola nyugalmazott tanára <<...vissza a tartalomhoz...>>  |
